Gitároktatás gyerekeknek

Gitároktatás gyerekeknek

A tapasztalataim azt mutatják, hogy akár már elsős kortól el lehet kezdeni a gitározást, ilyenkor inkább az élményszerzés és a játékosság kerül előtérbe, a célom az, hogy a gyerekek megszeressék a hangszert. Folyamatosan bővülő kottaanyagból dolgozom, melyben a technikai gyakorlatokon keresztül a rajzfilmzenék átiratáig sok minden megtalálható. Gyerekeknél is lehetőség van arra, hogy egyszerre ketten is jöjjenek, így még dinamikusabb lehet az óra.

Jelentkezem

Gitároktatás kamaszoknak

Gitároktatás kamaszoknak

Míg a kisebbeknél nagyobb hangsúlyt fektetek a klasszikus alapokra (pl. gitártartás, pengetés, kottaolvasás), addig a középiskolás korosztálynál (érdeklődéstől függően) inkább a könnyűzene kerül előtérbe. Nagyon fontos számomra itt is, hogy a gitártanulás élmény legyen, így megpróbálom a tanulást minél inkább a diákok érdeklődésének megfelelően a kedvenc számaikkal (a technikai nehézségeket figyelembevéve) végezni.

Jelentkezem

Gitároktatás felnőtteknek

Gitároktatás felnőtteknek

Korábban nem volt alkalmad belecsapni a húrokba? Szeretnéd kipróbálni, milyen megszólaltatni egy gitárt? Eljött a te időd! A leggyakrabban hallott mondat a felnőtt korosztályból: „Á, én már túl öreg vagyok ehhez”. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a felnőtteknél sokkal hatékonyabb a feladatrendszerezés, sokkal jobban átlátják a fontossági sorrendet, ezáltal hamarabb érnek el komoly eredményeket. Egyszóval a „túl öreg vagyok hozzá” csak kifogás, szerintem érdemes belevágni.

Jelentkezem

A módszer

A gitártanulás szóljon a szórakozásról!

18 éves korom óta tanítok, ez alatt az idő alatt gyökeresen megváltozott az oktatási szemléletem. Mikor elkezdtem tanítani, a fő célom az volt, hogy a tanulók minél tökéletesebben el tudják játszani a darabot. Az évek során rengeteget beszélgettem számomra nagyon inspiráló tanárokkal és szépen lassan megváltozott a véleményem a tanításról. Most már az a legfontosabb, hogy a tanulók (életkortól függetlenül) ne feladatként vagy problémaként fogják fel a hangszert, hanem önmaguk (és mások) szórakoztatása miatt gitározzanak. A kulcskérdés nem a leggyakrabban feltett „Elég tehetséges vagyok e?”, hanem hogy „Szeretek-e zenélni, önmagáért, az élményszerzésért?”. Sokszor veszem észre, hogy a tanulóknál az elvárthoz képest lassabb fejlődés sokszor vált ki szorongást, illetve egy (már meglévő) gát miatt akadnak el. Évek óta konzultálok pszichológussal, emiatt nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a gitározásban, hanem (ha igény van rá) segítsek a mentális felkészülésben is.

Zeneszerzés

Inspiráció, kreativitás, hangszerismeret

Nagyon fontos számomra, hogy a tanítványaimnak segítsek abban, hogy megtalálják a legjobb módot az önkifejezésre és hogy inspirációt nyújtsak saját zenéik kidolgozásában. Gyerekeknél bevett módszer, hogy már a kezdetektől, az első megtanult pár hangtól hozzanak saját darabokat. Ezzel egyrészről kiélhetik a kreatív energiáikat, másrészről pedig (miközben komponálnak) kezükben van a hangszer, úgy gyakorolnak, hogy közben észre sem veszik. Tizenéves koromban nem szerettem gyakorolni, viszont nagyon sokat volt a kezemben a hangszer, folyamatosan matattam rajta valamit (vagy ahogy a szüleim mondták: prüncögtem) és később ez a fajta hangszermegismerés nagyon jól jött mind a darabok tanulásánál mind a saját zenék megírásánál.

Ukulele oktatás

Mindig is érdekelt az ukulele?

Álmodoztál már arról, hogy Hawaii-n virágfüzérrel a nyakadban játszod a Somewhere Over The Rainbowt? Itt a kihagyhatatlan lehetőség! Októbertől havonta indítok egy alkalmas, kezdőknek szóló csoportos ukulele kurzust, melyre Téged is várlak!

Hogy miért jó csoportban tanulni? Mert:

  • Ha vannak gátlásaid azok gyorsan feloldódnak, mert azt látod, hogy mindenki kezdő és mindenkivel egyszerre sajátítjátok el ugyanazt
  • A csoportban egymást tudjátok erősíteni és bíztatni
  • Mivel kicsi a létszám, a tanár tud személyre szóló segítséget adni, de ha ahhoz van kedved, elbújhatsz a többiek között, hogy a saját tempódban haladj
  • Szerzel egy halom új barátot, akikkel életre szóló közös élményed lesz
  • Amikor otthon gyakorolsz majd, sokat gondolsz rájuk, sőt, akár csinálhattok virtuális csoportot is, ahol követhetitek egymást, és megoszthatjátok ötleteiteket, sikereiteket.
Ha felkeltette az érdeklődésedet akkor jelentkezz a kurzusomra!

Jelentkezem
Günsberger Ákos ukulele oktatás

Az oktató

Günsberger Ákos gitár oktató


Günsberger Ákosnak hívnak. 1990-ben születtem Budapesten, 10 éves koromban kezdtem el gitározni.

Tanulmányok

2008-ban felvételt nyertem a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába klasszikus gitár szakra. Ezzel egyidőben egy évig jártam az ELTE-BTK szabadbölcsészet szakirányára. 2009-ben kezdtem el a konzervatóriumban a zeneszerzést, majd az ezt követő évben, 2010-ben elkezdtem az SZTE-ZMK klasszikus gitár BA szakát. 2012-ig párhuzamosan tanultam a két iskolában, majd 2013-ban felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus gitár előadóművész MA szakára, ahol 2015-ben kitüntetéssel diplomáztam.

A klasszikus tanulmányokkal párhuzamosan elkezdtem érdeklődni a könnyűzene iránt is, 1 évig tanultam Binder Károlynál jazzelméletet és zeneszerzést, 2 évig pedig Gyémánt Bálintnál jazzgitárt. A mai napig nagyon fontosnak tartom azt, hogy folyamatosan új és új technikákat és megközelítési módokat tanuljak, ezért igyekszem minél több gitártanárral konzultálni és órákat venni tőlük.

Zenekari tagság

2014 óta tagja vagyok a Szabó Benedek és a Galaxisok formációnak (velük eddig három lemezünk jelent meg, a Kapuzárási piknik, A legszebb éveink és Focipályákon sétálsz át éjszaka), valamint 2016 óta Barkóczi Noémi és 2017 óta Antonia Vai zenekarában is játszom.

Tanáraim voltak

Papp József, Pavlovits Dávid, Csáki András, Gyémánt Bálint, Dobszay-Meskó Ilona, Gyöngyösi Levente

 

Oktató videók kezdőknek

Hamarosan láthattok majd néhány oktatóvideót, amiben szó esik majd pár alapvető akkordról és a gitártartásról. Addig is böngészhettek a youtube csatornámon vagy megnézhetitek az alábbi videókat.


Szabó Benedek
és a Galaxisok

Boldoggá akarlak tenni (de nem tudom, hogy kell)
Megnézem a videót


Szabó Benedek
és a Galaxisok

A teljesség felé
Megnézem a videót


Antonia Vai

Warrior Soul
Megnézem a videót


Günsberger Ákos

Négy limmerick (Varró Dániel verseire) - Premier
Megnézem a videót


Hasznosnak találtad az itt látott videókat?

Látogass el a YouTube csatornámra, ahol folyamatosan frissülő oktató anyagokkal segítem a haladásodat. Ugrás a YouTube csatornára

Árak és jelentkezés

Egyéni gitárleckék

45 perc - 9000 Ft

Jelentkezem

Blog

Hasznos tanácsok, tippek és trükkök

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random

Günsberger Ákos

Mobil: 06 30 690 7118

E-mail: gunsbergerakos@gmail.com

Cím: 1142 Budapest, Szatmár utca 6.


A nekem megküldött e-mailjeit és az abban lévő személyes adatokat, így az Ön nevét és e-mail címét kizárólag abból a célból kezelem, hogy Önnel a kapcsolatot felvegyem, válaszoljak levelére, illetve az abban foglalt kérést megvizsgálja, teljesítsem a kéréseit. Más célra ezen adatokat nem kezelem. Ezen adatkezelésem jogalapja az Ön azon jogos érdeke, hogy megkeresésére válaszoljak.